Monday, June 05, 2017

Drama Reviews No. 9

I am finally up to date with the reviews of the dramas I watched. And as you can see I'm way behind with the current ones. I have to squeeze them somehow in my busy schedule.

1. Squad 38 (Unit 38) - At the beginning watching the schemes was interesting (even though when Baek Sung-Il (Ma Dong-Seok) was schemed, I was annoyed and angry), but then, when they repeated them several times, it became boring. The corruption was inspired from real life, the rest felt like science fiction. Seo In-Guk was cheeky, fearless and had a charm, but he couldn’t win me over. It was hard for me to finish it.

2. On the Way to the Airport – I liked it a lot. I didn’t care that it was an affair, because the respective spouses were so despicable. In Choi Soo-A’s (Kim Ha-Neul ) case the communication with her husband was nonexistent, it was more like parallel monologues. He was self absorbed and inconsiderate, I would call him even despotic. Seo Do-Woo (Lee Sang-Yoon ) was a nice guy, a good husband, a good father, but he was manipulated and lied to, shut out from his wife’s real life and his feelings were ignored. At first Choi Soo-A and Seo Do-Woo offered comfort to each other, then became soulmates, and ultimately lovers. The story was well told. It was sad but romantic, a melodrama without tears. It’s a must watch.

3. Shopping King Louie – It was entertaining. I can’t understand the thrill of getting the first of a limited edition product or a designer thing with all costs, but I could relate to Louis in having an eye for the quality stuff. Sometimes the funny was at the border of lame. Cha Joong-Won’s fashion was hilarious, still it was worn with such a pride by Yoon Sang-Hyun that made it okay. In this show Seo In-Guk was more likable than in Squad 38, and he could show a wider acting range. Ko Bok-Sil (Nam Ji-Hyun) was consistent and persevering throughout the show, but I felt only pity for her.

4. The K2 – The fight scenes were extremely long, I usually like them but here I was like ’When will it end? Aren’t they tired? How much more beating can they take?’ It was almost boring. And when I found myself rooting for the less corrupt politician, it was a painful deja vu. Was like real life and I hated it. Ji Chang Wook’s character was a pawn in the story that was a really complicated chess game. I would have liked him to have more lines and less action scenes. Lee Jung Jin was so great in his role, he was creepy. A real match for his ’sister’, Song Yoon-A who was 4 dimensional with a soft spot for K2. Like lots of us.

5. Goblin – It was an epic show. With so many insightful moments and even more funny ones and jokes, for me it was a match of genres made in heaven. I loved it. The Goblin (Gong Yoo) and the Grim Reaper (Lee Dong-Wook) were so good together, and when they added Yoo Duk Hwa (Yook Sung-Jae), the ’nephew’ in the same scene it was frenetic.  I didn’t feel the romance between Kim Shin and Jin Eun Tak (Kim Go-Eun), she looked more like a niece than a love interest of the Goblin. But the Grim Reaper and Sunny (Yoo In-Na) had great chemistry, there were sparkles in the air when they were together in a scene, it was believable that they once shared a love story. The first episodes of 90 minutes didn’t feel long and the storytelling wasn’t draggy for me. Lee El’s mask as an old woman was a masterpiece, and Park Joong Hun’s ghost made me have nightmares. Worth even rewatching.

6. Legend of the Blue Sea – It exceeded my expectations which were high. The first few episodes shoot in Spain were hilarious, then when they got back to South Korea I was in a constant fear so that the mermaid, Shim Chung not to be discovered. And then not to be caught. It was interesting and fun to watch, I wasn’t bored for a moment. Jun Ji Hyun and Lee Min Ho were great together, they had so much chemistry that I had the impression that Lee Min Ho fell for Jun Ji Hyun for real. That kiss at the end was longer and deeper than necessary. And all the cast was spot on. I was loving this show so much that I planned to paint a vase or a glass bottle with Heo Joon Jae and Shim Chung like the one in the drama. I just didn’t have time for that yet.

7. Jealousy Incarnate – Gong Hyeo Jin was typecast again. Her character was a whiny, mopey pushover. At times she reminded me of Pasta. I think something must be wrong with the writer’s head, because no sane person would make a comedy out of cancer and tumor. This bugged me so much that I halted watching the show for several months. I know too many people who have died of it or are still struggling with it to consider it funny. And when I finally decide to continue to watch, it was this laughing at the funeral, practically in the face of someone who lost his brother and was devastated. WTF?! Let’s say that the writer and the PD wants to be seen as a nonconformist and to smash some taboos, but in this way? They are completely wrong. I get the educational purpose, but still. And don’t get me started about the male lead’s assy behavior. After the 8th episode it becomes watchable if you suddenly get amnesia.

8. Nightmare Teacher – I was expecting something entirely different. But ultimately it wasn’t bad. It was a supernatural psycho-thriller. I caught on early that the teacher picked the insecure students with a - how should I call it – weakness, addiction? Maybe obsession. Those who had something that was very important to them. And played with them a game they couldn’t win. After a time it wasn’t that creepy. This webdrama’s editing and filming was minimalist and simplistic compared to a TV dramas. 

Monday, April 17, 2017

Drama Reviews - No. 8

It’s interesting what remains with you, what you remember of a show after some time when the sparkles and bubbles of it’s magic are gone. I remember more of One More Happy Ending and Ms. Temper and Nam Jung Gi than of Descendants of the Sun.

1. Twenty Again – It was annoying to watch. Not the directing, not the storytelling, not the cinematography, not the actors, but the story itself. It pained me to watch Ha No-Ra (Choi Ji-Woo). The two persons who she loved and cared for the most, her husband and her son, who should have been supporting her and cheering for her, were putting her down and were ashamed of her. It was a miracle that she found herself in the end. Well, with some help from Cha Hyun-Suk (Lee Sang-Yoon).

2. One More Happy Ending – This was one funny ride. Who wouldn’t want a neighbor like that? Han Mi-Mo (Jang Na-Ra) and Song Soo-Hyuk (Jung Kyoung-Ho) were just a little bit crazy, but that was like a pinch of salt that makes the meat tasty. They conveyed their emotions so heartfelt and with so much intensity that I rooted for them non stop through the end. But all the characters were relatable. It’s a feel good show, worthy for a rewatch.

3. Second Love (J-drama) – What comes to my mind is that there were lots of shades of greys and whites, cloudy days and blinding sun. I had a bit of a shock seeing those students being rude and insulting their teacher. It ruined the picture in my mind that all Japanese people are nice and well-behaved. The dancing scenes were gorgeous, emphasizing the well structured body of  Kazuya Kamenashi. The romance was sort of low key yet intense. It was a complex story about pursuing your dream with a realistic approach, and how success and distance can affect relationships. It tackled also the negative emotions of coping with failure, frustrations, fear of change and challenge.

4. Descendants of the Sun – I think the most memorable scene was the overused morning exercise of the troops. The scenery was beautiful, the actors are beautiful, but the story was thin. All things were resolved fast and too easy. I liked the bromance and the second lead couple. I guess I’m not alone with that. I think the bickering was he show’s strong point. Around the end I was a little afraid of how it will be, but I trusted the writer that she won’t kill her babies. Song Joong-Ki and Song Hye-Kyo were the show’s engines, they pulled the ratings up (and maybe Jin Goo, too).

5. Ms. Temper and Nam Jung Gi – At the beginning it was kind of weird, the role reversal was pushed to the extreme. Lee Yo-Won’s character is too bossy, fearless and cold, on the other hand Yoon Sang-Hyun’s Nam Jung Gi is a total pushover even if he is competent, he is so pitiful that makes you cry. It looked like all his family members were losers with a big heart. But after you get to know the characters better, it doesn’t feel that awkward. I liked how she gave him strength and make him more confident. It was also a David and Goliath fight between the companies, they shown us lots of unfair business practices and under the belt blows. I liked Nam Bong-Gi, he was so refreshing in his shamelessness.

6. Whirlwind Girl 2 (C-drama)Let’s look at the bright side: you don’t really need subs for this one. The story is thin to non existent, the dialogue is so childish, that a 12 years old can do better. Anyway, you watch this either for Ji Chang Wook or the fight scenes.

Saturday, March 25, 2017

Mindenki - avagy Nyuszika, miért piros a sapkád?

 Mostanra, gondolom, már mindenki látta a Mindenkit. Mármint, akit érdekelt. Annak ellenére, hogy Oscar-díjat nyert, kissé ódzkodva álltam neki megnézni, mert az utóbbi időben már az Oscar-díjas filmek sem a régiek (de majd erről máskor). Kellemes meglepetés volt. Nem az a kasszasikerre hajtó magyar film, aminél a minőséget és a mondanivalót feláldozzák a közízlésnek megfelelés oltárán. Az ilyen minimalista, kissé amatőrnek vagy alternatívnak ható filmeket szeretem. Talán a minimalizmus a szűk költségvetésből is adódik, mert egy rövidfilm gyártásához általában nem tudnak összehozni túl nagy összeget.
Rövidfilmnek talán egy ici-picit hosszú, de nézés közben egyáltalán nem tűnik annak. A történet végtelen egyszerű: egy iskolai kórusról szól, amelybe belecsöppen egy új lány, akit egy idő után a tanárnő arra szólít fel, hogy éneklés helyett tátogjon. Többet a sztoriról most nem árulok el, mert nem akarom lelőni a poént annak, aki még nem látta. A film üzenete, az én olvasatomban, az, hogy álljunk ki az igazunkért, fogjunk össze az igazságtalanság ellen, merjük elmondani és kimondani a sérelmeinket. Ez mind szép és jó, de... Én úgy érzem, itt a tanárnőnek eleve vesztes kártyákat osztottak. 
Mert lássuk csak, mit csinálhatott volna másképp?
Első változat: hagy mindenkit énekelni. Következmény: nem nyerik meg a versenyt, letolás az igazgató részéről, az iskola presztízs vesztése, a szülők elégedetlensége, a diákok is elvesztik a kedvüket a kórusban énekelni.
Második változat: a nem jó hangú gyerekeket nem veszi be a kórusba. Következmény: sértődések a diákok és a szülők részéről, irigykedés, gyűlölködés, áskálódások, esetleg szülői nyomásgyakorlás az igazgatóra, igazgatói megróvás. Mindez annak ellenére, hogy így megnyerhetik a versenyt.

Ehhez képest a tanárnő egy etikailag nem éppen korrekt, de diplomatikus megoldást választott, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
De így sem volt jó.
Az ő helyzete olyan, mint a nyuszikáé. Ha nincs sapkája, azért csapják meg, ha meg van sapkája, akkor azért, hogy miért piros.

A politikai korrektséggel, a senkit nem akarunk megbántani attitűddel nincs semmi baj, míg nem visszük túlzásba, és nem esünk át a ló túloldalára. Mint ahogy manapság gyakori. Abban, hogy nem vagyunk egyformák, az is benne van, hogy valaki nem tud énekelni, vagy nem tiszta a zenei hallása. Ez adottság. Vagy van, vagy nincs. Ha már van egy kicsi, azt lehet fejleszteni, de nem akármeddig. Kimagasló eredményhez több kell. Ezt el kell fogadni. Akkor is, ha nehéz. Erre szokták mondani, hogy az élet nem fair. Az Isten nem áldott meg mindenkit egyformán tehetséggel, minden területen. Van, akinek nincs zenei hallása, de nagyon jó matekból, más jó atléta, a harmadik csodálatosan főz vagy farag. Abból kell a legtöbbet kihoznunk, amink van. Ez magunkkal szembeni kötelességünk. 

Cím: Mindenki
Angol cím: Sing
Rendező: Deák Kristóf 
Forgatókönyv: Deák Kristóf, Bex Harvey és Christian Azzola  
Producer: Deák Kristóf, Udvardy Anna
Operatőr: Maly Róbert 
Bemutató: 2016. február 28.
Hossz: 25 perc
Műfaj: ifjúsági, iskola
Terjesztő: Meteor-Film
Magyar film

Főbb szerepekben:
Szamosi Zsófia mint Erika néni
Hais Dorka mint Liza
Gáspárfalvi Dorka mint Zsófi

Aki még nem látta, és kedvet kapott a filmhez, az ITT megnézheti.

Sunday, March 19, 2017

Joker Game

 Cím: ジョーカー・ゲーム
Angol cím: Joker Game
Rendező: Yu Irie
Forgatókönyv: Koji Yanagi regénye alapján, Yusuke Watanabe
Producer: Daisuke Fujita, Yuji Hiratai
Operatőr: Yuta Tsukinaga
Bemutató: 2015. január 31.
Hossz: 108 perc
Műfaj: Akció, kém
Terjesztő: Toho
Japán film

Egy rendes filmként indul. A második világháború alatt játszódik Japánban. Egy katona megöli a beteg barátját bántalmazó felettesét, ezért hadbíróság és kivégzőosztag elé kerül. De a tűzparancs kiadása után nem dördül el fegyver. Látomásként egy sétabotos vezértiszt lép elő, és választás elé állítja: meghal vagy a D ügynökség kémje lesz. Ekkor kezdetét veszi egy szinte szürreális ötvözete a James Bond, Inglourious Basterds (Becstelen brigantyk), Mr. & Mrs. Smith és Die Hard (Drágán add az életed) filmeknek. Nem véletlenül soroltam fel amerikai filmeket, ugyanis ezekre hasonlít, csak lebutítva. Jiro Kato (Kazuya Kamenashi) a kiképzése után - ami alatt kiderül, hogy zseniális fotografikus memórája van és hihetetlenül ügyes - megkezdi kém-pályafutását. Az első küldetése megszerezni az atombomba (nem mondják ki, csak körülírják) leírását, a Fekete jegyzetet, az amerikai nagykövettől. Ezt persze más titkosügynökségek is vadásszák. De amint a birtokába jut, ő lesz a célpont.

A főhős már az elején pik-pak beleesik a nagykövet szobalányába (Kyoko Fukada, a Second Love sorozatban is együtt játszottak). Annál a jelenetnél, amikor Kato odarohan a lányhoz, és megnyalja az elvágott ujját, éreztem, hogy úristen, *facepalm*, ezt a filmet nem lehet komolyan venni. Aztán ahogy a versenyfutókat megszégyenítően kilométereket futnak, s közben újra és újra, szempillantás alatt átöltöznek, az már bűvészmutatvány. Ha a Heartless City-ben a szereplők bámulatos sebességgel gyógyultak, hát itt a főhős fénysebességgel gyógyul: a torony aljában lábon lövik, ennek ellenére fel képes szaladni a sokemeletes torony tetejére, és ott úgy verekszik, mint akinek kutya baja. Lehet, hogy mire felért, elfelejtette, hogy meglőtték. És az a pontosság, amivel az autó a torony alá ért! A svájci órák sárgulnak az irigységtől.

Következtetés: egy könnyed kikapcsolódásnak megteszi, jókat lehet nevetni a képtelenségeken.

És hogy mennyit számít egy jó felirat! Emeli a film élvezeti értékét.

Főbb szerepekben:
Kazuya Kamenashi mint Jiro Kato
Kyoko Fukada mint Rin
Yusuke Iseya mint Yuki alezredes

Saturday, March 18, 2017

Short Reviews of Dramas - No. 7

Ex-Girlfriend Club
1. Producer – This was my first drama with Cha Tae-Hyun, and I enjoyed every scene he was in. Even if Kim Soo-Hyun is a bigger star, he doesn’t shine in this. But the scene-stealers were Kim Jong-Kook and Ye Ji-Won, she nailed that secretary character brilliantly.

2. Secret Garden (I know, I should’ve watched it years earlier.) – I wasn’t so taken by it. Yes, the body swapping was fun at first, and I laughed out loud, but the ego and rudeness of Kim Joo-Won (Hyun-Bin) was too much for me. I liked more Oska, Yoon Sang-Hyun’s character with all his flaws.

3. Liar Game – It was like watching aerialists performing without a net. I was always afraid they will fall. It disturbed me that I couldn’t trust anybody exept Nam Da-Jung, but she was naive and got conned often. I was holding my breath until the very end. I don’t like reality shows and for certain, I wouldn’t watch one like this if it was for real. Lee El was fantastic in her role, she was shrewd and unpredictable.

4. Ex-Girlfriend Club – It was hilarious. I felt like Song Ji-Hyo carried the this whole show on her shoulder, like her character in the drama. It was fun to watch the ex-girlfriends evolving from enemies to friends. And their behaviour around Bang Myeong-Soo, their ex, was so ridiculous, that sometimes couldn’t stop laughing, yet relatable.

5. Oh, My Venus - So Ji-Sub and Shin Min-A had great chemistry, they made me overlook the plot holes and the slow pace. Shin Min-A wasn’t really fat even in that fat suit, they should’ve make her bigger. The thing that Kang Joo-Eun was told to and then she wanted to slim down, so that she could feel attractive, didn’t bother me, because like that she became healthier. And health is very precious, you realize it just when you get sick. Kim Young-Ho’s sidekicks (Sung Hoon and Henry ) were adorable. The actors should’ve learn to pronounce the word Venus, because the way they did, sounded like an entirely different word: the male organ. As a conclusion, if I had a trainer like that, I would exercise more.

6. She Was Pretty – It was an okay drama, but not exeptional. It was hard to believe that Kim Hye-Jin (Hwang Jung-Eum) was so ugly that Ji Sung-Joon (Park Seo-Joon) couldn’t recognize her. And it was even harder to see how she put up with everything when he was treating her bad. If it wasn’t for Choi Si-Won and his character, I probably didn’t watch it to the end.

Oh, My Venus

Thursday, March 16, 2017

Miben különbözik egy dél-koreai sorozat egy nyugati sorozattól?

Egy felületes szemlélődő erre azt mondaná, hogy nem sokban. Pedig ez nincs így. A sorozatokat különben sokan lenézik, amolyan silány árunak tekintik. Ebben lehet egy szemernyi igazság, mert ilyen is van, de a filmek között is van silány bőven. Amint már korábbi bejegyzésemben említettem, rengeteg sorozatot néztem, mindenféle műfajt, kezdve a Dallastól a Santa Barbara-n át, britt, ausztrál, mexikói, argentin, brazil és portugál sorozatokat. Aztán rákattantam a dél-koreai sorozatokra, de láttam pár japánt és egy kínait is. Ez utóbbiakról nem nyilatkoznék, mert túl keveset láttam belőlük ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak. Egy blogon egy nagyon találó hasonlatra akadtam: a filmnézők olyanok, mint a novella olvasók, a sorozatnézők pedig, mint a regény olvasók.
A sorozatok egy család, közösség, barátok sorsát követik, vicces vagy komoly történések közepette mutatják be a szereplőket. Eddig semmi rendkívüli, ez egyetemesen érvényes. 

Lássuk hát a különbségeket.

A nyugati sorozatok egyik közös jellemzője az, hogy nagyon hosszúak, egyik-másik szinte végtelen, vagy több évadjuk van. A cselekmény kezdetben pergő, aztán helyben topog, mert a forgatókönyvírónak elfogyott az ihlete, de azért még húzzák-nyúzzák, hátha újból megjön. A történéseken van a hangsúly, a cselekvésen, az érzelmek kifejezése hangos(kodó), esetleg sokat lelkiznek. A trágárság elfogadott, a lustaság úgyszintén. Van, hogy a rosszat, a gonoszt emeli piedesztálra, teszi eszményképpé, azon kapjuk magunkat, hogy az ilyen szereplőknek szurkolunk. A karakterek többnyire statikusak, nem fejlődnek, nem válnak jobb emberré.
A Gentleman's Dignity

Ezzel szemben a koreai sorozatok viszonylag rövidek, általában 16-24 részesek (kivételt képeznek a történelmi sorozatok illetve a hétvégi sorozatok, melyek 50 rész körüliek), a két évad is nagyon ritkának számít. Ez azért jó, mert az ember belátható időn belül jut a végükre. (Megesik, hogy ekkor elvonási tünetek jelentkeznek.) Szinte mindig az érzelmeken van a hangsúly, azok képezik a mozgatórugót, a kamera hosszasan elidőz az arcokon, és megmutatja az apró rezdüléseket, mert nincs minden kimondva. A kultúrájukból fakadóan a kemény munkát és a kitartást követendő példaként mutatják be, a lustaság, tunyaság ki van figurázva. A karmának fontos szerepe van, a rossz tett rossz karmát szül, és visszafordul. Aki rosszat tesz, vagy megbűnhődik, vagy hosszú keserves megpróbáltatásokon megy keresztül, míg meg nem változik. Ebből kifolyólag a karakterek fejlődnek, gyarapodnak lelkileg, jobbá válnak. Ezért egy ilyen sorozat végén érzed a katarzist. A történet átível a részeken, az egyes részek történései puzzle darabjai a nagy egésznek, amit a nézőnek kell összeraknia. Még a leggagyibb sztorinak is van egy olyan szelete, ami elgondolkoztató. És ne feledkezzünk meg a cliffhanger-ről, amit mesterfokra fejlesztettek. Úgy fejeződnek be az epizódok, hogy rágod a körmöd a következőig. S ha nagyon jó a sorozat, és csak egy hét múlva jön a következő rész, a 10 körmöd nem lesz elég. Végül, de nem utolsósorban, egy dél-koreai sorozatot nyugodtan nézhet együtt a tizenéves gyerek, a szülő és a nagyszülő, nincs bennük explicit szexjelenet. (Vigyázat, a filmekre ez nem igaz!)

Álljon itt befejezésül néhány jó sorozat mindkét kategóriából:

Mad Men (az egyedüli, amelynek minden évadját végignéztem, és nem untam bele)
Teachers (UK)
Sex and The City
Dr. House
Desperate Housewives (Született feleségek)
Corazon Salvaje

Legend of the Blue Sea
Kill Me, Heal Me
Empress Ki
Bridal Mask (Gaksital)
City Hunter
Gentleman’s Dignity
Secret Love Affair

Monday, March 13, 2017

The Age of Shadows

Cím: 밀정 / Miljung
Angol cím: The Age of Shadows
Magyar cím: Árnyak kora
Rendező: Kim Jee-Woon
Forgatókönyv: Lee Ji-Min, Park Jong-Dae, Kim Jee-Woon
Producer: Kim Jee-Woon, Choi Jae-Won, Choi Jung-Hwa
Operatőr: Kim Ji-Yong, Kim Jae-Hong
Bemutató: 2016. szeptember 7.
Hossz: 140 perc
Műfaj: Akció, kém, dráma
Terjesztő: Warner Bros.
Dél-Koreai film

Az 1920-as években játszódik a japán hódoltság alatti Koreában, a rendőrség és az ellenállás macska-egér hajszáját mutatja be. Ugyanaz a kor, amelyben a Gaksital (Bridal Mask) és a Capital Scandal sorozatok játszódnak, de az előbbivel mutat hasonlóságot, az utóbbi inkább komolytalan volt. Lee Jung-Chool (Song Kang-Ho) koreai létére a japán vezetés alatt álló rendőrségben a hadnagyságig vitte – egyesek szerint megkérdőjelezhető módon - , és az előléptetés reményében mindent megtesz. Azt a feladatot kapja, hogy fülelje le az ellenállási mozgalom fővárosi szervezetét. Viszont nem bíznak meg benne teljesen, kap egy segédet, Hashimoto-t, aki őt megfigyeli. Hashimoto, a neve ellenére, koreai (ajánlott volt ebben a korban a koreaiaknak japán nevet felvenni), gátlástalan, törtető, nyalizó japánbérenc. Az ellenállók helyi vezetője Kim Woo-Jin (Gong Yoo), látszólag csak egy ügyes kereskedő, a gyanún túl, kézzelfogható bizonyíték nincs ellene. Egy régiség valódiságának az ellenőrzése ürügyén Lee Jung-Chool felkeresi Kim Woo-Jin-t, de a találkozón a másik fél is tudja mire megy ki a játék. Mellesleg itt mindenki mindenkit megfigyel, mindkét oldalnak vannak kémjei szinte mindenhol, így megbízni valakiben nagyon kockázatos. Egy nagyobb robbanószer mennyiség  Gyeongseong-ba (Szöul régi neve) való szállítását elősegítendő Jung Chae-San, az ellenállási mozgalom Sanghajban levő vezetője azzal bízza meg Kim Woo-Jin-t, hogy az ellenállás oldalára állítsa Lee Jung-Chool-t...

Ez egy véresen komoly történet. A vérest szó szerint kell érteni. Azt próbálja elemezni, hol a szolgalelkűség határa, mi kell ahhoz, hogy valaki átálljon a másik oldalra, az elnyomott emberség, hazafiság felszínre tud-e jutni a kilátástalanságban.

A szereplőgárda nagyszerű, a történetvezetés pörgős, a színek sötétek, komorak. Han Ji-Min-nek megint ellenálló szerep jutott, mint a Capital Scandal-ban, és itt a férje egy magyar volt. Ez a részlet kissé meglepett, hogy miért pont magyar, de belegondolva talán azért, mert elég nagy tapasztalatunk van a szabadságharcban. Ez a mindenhol besúgó, ki kit köp be, nekem valahogy a nem olyan rég letűnt időket juttatta eszembe, a kínzásos jelenetekről pedig a Terror Háza cellái ugrottak be. És egy faliórás képnél szinte felkiáltottam, hogy nekem is van ilyen! :D

Főbb szerepekben:
Magyar felirat: van