Sunday, October 29, 2017

Liza, a rókatündér



Cím: Liza, a rókatündér
Angol cím: Liza the Fox-Fairy
Rendező: Ujj Mészáros Károly
Forgatókönyv: Hegedűs Bálint Ujj Mészáros Károly
Producer: Major István
Operatőr: Szatmári Péter
Bemutató: 2015. február 19.
Hossz: 98 perc
Műfaj: Fantázia, romantikus komédia krimi elemekkel
Forgalmazó: A Company Hungary Kft.
Magyar film

Történet:
Ez lényegében egy mese felnőtteknek, mely a ’60-as vagy ’70-es években játszódik. Liza egy volt japán nagykövet feleségének az ápolónője, aki mellett megtanult japánul. Megjelenik előtte egy furcsa japán táncdalénekes szellem, Tomy Tani, akivel összebarátkozik. A 30. születésnapjára 2 órás kimenőt kap, ez alatt ápoltja beadja a kulcsot. Liza elveszti állását, de örököl egy lakást, majd egy pár és a boldogság keresésébe fog. Ettől kezdve mintha átok üldözné, hullanak körülötte a férfiak, ugyanis akinek Liza megtetszik, azt végzetes baleset éri. Ezért Liza azt hiszi, rókatündér lett.

Ciki és cuki. Vagy kawaii. Így jellemezném a filmet. A sztori dedósan egyszerű, képregényszerű, kissé talán tarantinós, a szereplők karikatúrák. Szerintem a film még saját magát sem veszi komolyan. Fekete humorral, finom kis poénokkal, utalásokkal van megspékelve. A Mekk Burger-en és a reklámján szakadtam, amikor pedig sült krumplit ettek majonézzel, felfordult a gyomrom. A rókatündér, mint mesebeli alak, a dél-koreai sorozatok nézőinek biztosan ismerős, ő a gumiho, bár a koreai legenda kissé másképp van. Tomy Tani pedig nem egyszerűen szellem (igaz ez csak a végén derül ki), hanem a Kaszás vagy Halál Angyala (Reaper angolul), szintén a távol-keleti legendavilágból.
Nem voltak nagy elvárásaim a filmmel szemben, az ismertetők alapján nem tűnt valami szórakoztatónak, de kellemesen csalódtam. Végigvigyorogtam a filmet. Kellemes, könnyed szombat esti kikapcsolódás volt. Rám ragasztotta a jó hangulatát. Végül is nem volt annyira bugyuta. A képi világát meg külön díjazom.
(Azoknak, akik ezekkel a természetfeletti szereplőkkel szeretnének még mást is látni, ajánlom a következőket: My Girlfriend Is A Gumiho, Gumiho: Tale of a Fox Child, Goblin: The Lonely and Great God)

Főbb szerepekben:
Liza                             Balsai Mónika
Tomy Tani                   David Sakurai
Zoltán Zászlós             Bede Fazekas Szabolcs
Henrik                         Schmied Zoltán
Tanaka Márta              Molnár Piroska
Károly                         Cserna Antal
Ezredes                       Reviczky Gábor
Hildácska                    Kocsis Mariann
Inge                             Gubík Ági
Ludvig úr                    Kovács Lehel
Johnny                         Szabó Győző
Szívtipró                      Bán János
Menedzser                   Hajdu István (Steve)
Őrmester                     Nádasdi László
Postás                          Sáfár Kovács Zsolt


Értékelés: 7/10

Monday, October 23, 2017

Pandóra



Cím: 판도라  / Pandora
Angol cím: Pandora
Magyar cím: Pandóra
Rendező: Park Jung-Woo
Forgatókönyv: Park Jung-Woo
Producer: Park Kyung-Sook
Operatőr: Choi Young-Hwan
Bemutató: 2016. december 7.
Hossz: 136 perc
Műfaj: Katasztrófa, thriller
Terjesztő: Next Entertainment World
Dél-Koreai film

Történet:
Ha egy vállalatnál nyereségvágyból hanyagolják a biztonságot, az nem jó. Adjunk ehhez sógorság-komaság útján vagy politikailag kinevezett, vezető beosztású, de hozzánemértő egyéneket, és a katasztrófa szinte borítékolható. Hát még ha a vállalat egy atomerőmű! Kellően borsózik már mindenki háta?  De még teszünk rá egy lapáttal – vagy többel: becsületet hírből sem ismerő, elvetemült politikusokat és egy kissé mamlasz államelnököt. Na ilyen szívderítő környezetben játszódik a film. Hogy sarkítva van? Igen. De ez a műfaj sajátossága. A karbantartó-javító munkára az erőműnek nincsenek saját alkalmazottai, mert ezt a munkát kiszervezték. Aztán jön egy földrengés, és az atomerőmű megrongálódik. (Itt Fukushima jutott eszembe.) A vezetés rossz döntést rossz döntésre halmoz, és természetesen a közember szívja meg. A bukott lázadozó, Kang Jae Hyeok (Kim Nam Gil) utálja az atomerőművet, mégis ott dolgozik időlegesen szerelőként. Esze ágában sincs hősködni, legszívesebben húzna el onnan, amilyen gyorsan csak bír. De az embersége és a körülmények arra kényszerítik, hogy emberfeletti feladatot vállaljon el.

Ez egy drága film volt, rengeteg díszlet, felszerelés és statiszta van benne. Az, hogy minden képkocka a helyén van, a jelenetek jól ki vannak dolgozva, a rendezőt, az operatőrt és a vágót dicséri. De az utómunkáról és a sminkesekről se feledkezzünk meg. Őrült nagy meló volt, az biztos. A Pandorában bemutatott atomerőmű forralóvizes, ezek vannak többségben Kelet-Ázsiában. A paksi ezzel szemben nyomottvizes. Az atomerőművek típusairól és a felépítésükről részletesebben ITT.

Főbb szerepekben:

Kim Nam-Gil mint Jae-Hyeok
Kim Joo-Hyun mint Yeon-Joo
Jung Jin-Young mint Pyung-Sub
Kim Young-Ae mint Suk-né
Moon Jeong-Hee mint Jung-Hye
Bae Gang-Yoo mint Min Jae
Kim Dae-Myung mint Gil-Seob
Lee Kyoung-Young mint miniszterelnök
Kang Shin-Il mint Kong úr
Yoo Seung-Mok mint Gam úr
Kim Se-Dong mint Nam úr
Kim Myung-Min mint Dél-Korea elnöke

Magyar felirat: van

Értékelés: 7/10

Saturday, July 08, 2017

Testről és lélekről

Ép testben ép lélek - szól az ókori bölcsesség. Ép testben épp' hogy élek - szól a jelenkori átköltése. Ellenben most nem a szólásokról fogok írni, hanem Enyedi Ildikó filmjéről, mely az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjat kapott.


Csak egy rövid, spoiler nélküli filmkritikát olvastam el a film megnézése előtt, hogy ne befolyásoljon. Lehet, rosszul tettem. Én itt egy kicsit bővebben fogok írni róla.

A történet egy mondatban:
Két kissé "hibás" ember szerelmes lesz egymásba, az egyiknek testi fogyatéka van, a másiknak a lelke sérült, és ennek mindketten tudatában vannak.

Azt szokták mondani, a kevesebb néha több. Én is így éreztem. A film hosszára vonatkozóan. Egy óra után, már néztem az órám. Az események lassúsága nem zavart annyira, de bizonyos képek, jelenetek indokolatlanul hosszúak voltak. Nem kell a nézőnek annyi idő, hogy megértsen valamit. A vágóhíd, mint a történet helyszíne, érdekes választás, ez jól ki volt gondolva. Egy ilyen lélekölő helyről nem hinné az ember, hogy terepe lehet a romantikának. A vágóhídi munka  illetve a romatikus jelenetek váltakozása erős ellentétben voltak egymással, ez egy idő után már hatásvadász benyomást tett. A szarvasos álom az egymásnak rendeltetettség szimbólumaként tetszett, ilyet még nem láttam. Azok a közeli felvételek az állatok tekintetével, ahol mintha az egymás iránti érzelmeiket fejezték volna ki, gyönyörűek voltak. Hasonló dolgot vártam a vágóhídi marhák tekintetének bemutatása és a perspektívájukból filmezett képek után. David Safier Pocsék karma című regényében leírt marhás jelenet jutott erről eszembe. Szívesen láttam volna, mondjuk, hogy mit gondolnak azok az állatok. Akkor a helyszín organikusabban illeszkedett volna a történethez. A legnagyobb problémám a filmmel az, hogy nem fogtak meg a karakterek, nem tudtam beleérezni, együttérezni velük. Máriával akkor tudtam volna valamiképpen empatizálni, ha legalább villanások erejéig megmutatja, hogy szenved a félszegségétől, a kirekesztettségétől, a szociális készségeinek a hiányától. Ellenben úgy tűnt, neki ez normális, csak tudati szinten zavarja, érzelmi szinten nem. Végig szenvtelennek hatott. A Borbély Alexandra által játszott Mária leginkább egy robothoz vagy inkább egy autistához hasonlóan viselkedett. Ezt is láttam már jobban megoldani (lásd a Suspicious Housekeeper-t). A visszafogott színészi játéknak is vannak fokozatai és árnyalatai. Morcsányi Géza tekintete, nézése, a visszafogottság ellenére, nagyon beszédes volt. Lehet, az volt a baj, hogy nem volt köztük kémia. Nem volt feszültség a hallgatásokban, az egyedüllétben, a várakozásban, még a bizonytalanságban sem. A happy endet a végén hollywoodosnak éreztem. A pszichológusnős jelenetek üdítőek voltak, a hajszálnyi humor jót tett a történetnek. Bár lett volna több is! Ha a vágóhídi képsorok nem kavarták fel a gyomrom, pedig figyelmeztettek, hogy durvák (a Fast Food Nation ezen túltesz), hát megtette az érfelvágás. Ha még egy kicsit mutogatják azt a realisztikus képet, elájulok.

A film képvilága gyönyörű, az opertőri-, vágói- és utómunka csodálatos dolgot eredményezett. A téli táj és a hűtőkamrák hidege teljesen átjött, a kinti kánikula ellenére (persze erre rásegített a moziban túl hidegre állított klíma is). Tetszettek még a plafont nézős csilláros képek meg ahogy az emberi testet végigpásztázta a kamera, hogy aztán az arcon pihenjen meg. Az, hogy Mária szuperintelligens és mindenre emlékszik, eszembe juttatott egy másik filmet. (Egy kutató pszichológus apja öregkori szenilitásban szenved. Egy mindenre emlékező pszichiátriai beteg, akit a pszichológus magához vesz, hogy tanulmányozza, segít neki és vigyáz az apjára. A pszichiátriai beteg álmatlanságban is szenved. Nem amerikai film, azt hiszem kelet-európai. Ha valaki emlékszik a címére, kérem, írja meg. Megvan! Ez Tasnádi István 2016-os Memo című filmje.)

Értékelés: 6/10 Többet vártam. Nem volt wow hatás.

Monday, June 05, 2017

Drama Reviews No. 9

I am finally up to date with the reviews of the dramas I watched. And as you can see I'm way behind with the current ones. I have to squeeze them somehow in my busy schedule.



1. Squad 38 (Unit 38) - At the beginning watching the schemes was interesting (even though when Baek Sung-Il (Ma Dong-Seok) was schemed, I was annoyed and angry), but then, when they repeated them several times, it became boring. The corruption was inspired from real life, the rest felt like science fiction. Seo In-Guk was cheeky, fearless and had a charm, but he couldn’t win me over. It was hard for me to finish it.

2. On the Way to the Airport – I liked it a lot. I didn’t care that it was an affair, because the respective spouses were so despicable. In Choi Soo-A’s (Kim Ha-Neul ) case the communication with her husband was nonexistent, it was more like parallel monologues. He was self absorbed and inconsiderate, I would call him even despotic. Seo Do-Woo (Lee Sang-Yoon ) was a nice guy, a good husband, a good father, but he was manipulated and lied to, shut out from his wife’s real life and his feelings were ignored. At first Choi Soo-A and Seo Do-Woo offered comfort to each other, then became soulmates, and ultimately lovers. The story was well told. It was sad but romantic, a melodrama without tears. It’s a must watch.

3. Shopping King Louie – It was entertaining. I can’t understand the thrill of getting the first of a limited edition product or a designer thing with all costs, but I could relate to Louis in having an eye for the quality stuff. Sometimes the funny was at the border of lame. Cha Joong-Won’s fashion was hilarious, still it was worn with such a pride by Yoon Sang-Hyun that made it okay. In this show Seo In-Guk was more likable than in Squad 38, and he could show a wider acting range. Ko Bok-Sil (Nam Ji-Hyun) was consistent and persevering throughout the show, but I felt only pity for her.

4. The K2 – The fight scenes were extremely long, I usually like them but here I was like ’When will it end? Aren’t they tired? How much more beating can they take?’ It was almost boring. And when I found myself rooting for the less corrupt politician, it was a painful deja vu. Was like real life and I hated it. Ji Chang Wook’s character was a pawn in the story that was a really complicated chess game. I would have liked him to have more lines and less action scenes. Lee Jung Jin was so great in his role, he was creepy. A real match for his ’sister’, Song Yoon-A who was 4 dimensional with a soft spot for K2. Like lots of us.

5. Goblin – It was an epic show. With so many insightful moments and even more funny ones and jokes, for me it was a match of genres made in heaven. I loved it. The Goblin (Gong Yoo) and the Grim Reaper (Lee Dong-Wook) were so good together, and when they added Yoo Duk Hwa (Yook Sung-Jae), the ’nephew’ in the same scene it was frenetic.  I didn’t feel the romance between Kim Shin and Jin Eun Tak (Kim Go-Eun), she looked more like a niece than a love interest of the Goblin. But the Grim Reaper and Sunny (Yoo In-Na) had great chemistry, there were sparkles in the air when they were together in a scene, it was believable that they once shared a love story. The first episodes of 90 minutes didn’t feel long and the storytelling wasn’t draggy for me. Lee El’s mask as an old woman was a masterpiece, and Park Joong Hun’s ghost made me have nightmares. Worth even rewatching.

6. Legend of the Blue Sea – It exceeded my expectations which were high. The first few episodes shoot in Spain were hilarious, then when they got back to South Korea I was in a constant fear so that the mermaid, Shim Chung not to be discovered. And then not to be caught. It was interesting and fun to watch, I wasn’t bored for a moment. Jun Ji Hyun and Lee Min Ho were great together, they had so much chemistry that I had the impression that Lee Min Ho fell for Jun Ji Hyun for real. That kiss at the end was longer and deeper than necessary. And all the cast was spot on. I was loving this show so much that I planned to paint a vase or a glass bottle with Heo Joon Jae and Shim Chung like the one in the drama. I just didn’t have time for that yet.

7. Jealousy Incarnate – Gong Hyeo Jin was typecast again. Her character was a whiny, mopey pushover. At times she reminded me of Pasta. I think something must be wrong with the writer’s head, because no sane person would make a comedy out of cancer and tumor. This bugged me so much that I halted watching the show for several months. I know too many people who have died of it or are still struggling with it to consider it funny. And when I finally decide to continue to watch, it was this laughing at the funeral, practically in the face of someone who lost his brother and was devastated. WTF?! Let’s say that the writer and the PD wants to be seen as a nonconformist and to smash some taboos, but in this way? They are completely wrong. I get the educational purpose, but still. And don’t get me started about the male lead’s assy behavior. After the 8th episode it becomes watchable if you suddenly get amnesia.

8. Nightmare Teacher – I was expecting something entirely different. But ultimately it wasn’t bad. It was a supernatural psycho-thriller. I caught on early that the teacher picked the insecure students with a - how should I call it – weakness, addiction? Maybe obsession. Those who had something that was very important to them. And played with them a game they couldn’t win. After a time it wasn’t that creepy. This webdrama’s editing and filming was minimalist and simplistic compared to a TV dramas. 



Monday, April 17, 2017

Drama Reviews - No. 8



It’s interesting what remains with you, what you remember of a show after some time when the sparkles and bubbles of it’s magic are gone. I remember more of One More Happy Ending and Ms. Temper and Nam Jung Gi than of Descendants of the Sun.



1. Twenty Again – It was annoying to watch. Not the directing, not the storytelling, not the cinematography, not the actors, but the story itself. It pained me to watch Ha No-Ra (Choi Ji-Woo). The two persons who she loved and cared for the most, her husband and her son, who should have been supporting her and cheering for her, were putting her down and were ashamed of her. It was a miracle that she found herself in the end. Well, with some help from Cha Hyun-Suk (Lee Sang-Yoon).

2. One More Happy Ending – This was one funny ride. Who wouldn’t want a neighbor like that? Han Mi-Mo (Jang Na-Ra) and Song Soo-Hyuk (Jung Kyoung-Ho) were just a little bit crazy, but that was like a pinch of salt that makes the meat tasty. They conveyed their emotions so heartfelt and with so much intensity that I rooted for them non stop through the end. But all the characters were relatable. It’s a feel good show, worthy for a rewatch.

3. Second Love (J-drama) – What comes to my mind is that there were lots of shades of greys and whites, cloudy days and blinding sun. I had a bit of a shock seeing those students being rude and insulting their teacher. It ruined the picture in my mind that all Japanese people are nice and well-behaved. The dancing scenes were gorgeous, emphasizing the well structured body of  Kazuya Kamenashi. The romance was sort of low key yet intense. It was a complex story about pursuing your dream with a realistic approach, and how success and distance can affect relationships. It tackled also the negative emotions of coping with failure, frustrations, fear of change and challenge.

4. Descendants of the Sun – I think the most memorable scene was the overused morning exercise of the troops. The scenery was beautiful, the actors are beautiful, but the story was thin. All things were resolved fast and too easy. I liked the bromance and the second lead couple. I guess I’m not alone with that. I think the bickering was he show’s strong point. Around the end I was a little afraid of how it will be, but I trusted the writer that she won’t kill her babies. Song Joong-Ki and Song Hye-Kyo were the show’s engines, they pulled the ratings up (and maybe Jin Goo, too).

5. Ms. Temper and Nam Jung Gi – At the beginning it was kind of weird, the role reversal was pushed to the extreme. Lee Yo-Won’s character is too bossy, fearless and cold, on the other hand Yoon Sang-Hyun’s Nam Jung Gi is a total pushover even if he is competent, he is so pitiful that makes you cry. It looked like all his family members were losers with a big heart. But after you get to know the characters better, it doesn’t feel that awkward. I liked how she gave him strength and make him more confident. It was also a David and Goliath fight between the companies, they shown us lots of unfair business practices and under the belt blows. I liked Nam Bong-Gi, he was so refreshing in his shamelessness.

6. Whirlwind Girl 2 (C-drama)Let’s look at the bright side: you don’t really need subs for this one. The story is thin to non existent, the dialogue is so childish, that a 12 years old can do better. Anyway, you watch this either for Ji Chang Wook or the fight scenes.
 

Saturday, March 25, 2017

Mindenki - avagy Nyuszika, miért piros a sapkád?

 Mostanra, gondolom, már mindenki látta a Mindenkit. Mármint, akit érdekelt. Annak ellenére, hogy Oscar-díjat nyert, kissé ódzkodva álltam neki megnézni, mert az utóbbi időben már az Oscar-díjas filmek sem a régiek (de majd erről máskor). Kellemes meglepetés volt. Nem az a kasszasikerre hajtó magyar film, aminél a minőséget és a mondanivalót feláldozzák a közízlésnek megfelelés oltárán. Az ilyen minimalista, kissé amatőrnek vagy alternatívnak ható filmeket szeretem. Talán a minimalizmus a szűk költségvetésből is adódik, mert egy rövidfilm gyártásához általában nem tudnak összehozni túl nagy összeget.
Rövidfilmnek talán egy ici-picit hosszú, de nézés közben egyáltalán nem tűnik annak. A történet végtelen egyszerű: egy iskolai kórusról szól, amelybe belecsöppen egy új lány, akit egy idő után a tanárnő arra szólít fel, hogy éneklés helyett tátogjon. Többet a sztoriról most nem árulok el, mert nem akarom lelőni a poént annak, aki még nem látta. A film üzenete, az én olvasatomban, az, hogy álljunk ki az igazunkért, fogjunk össze az igazságtalanság ellen, merjük elmondani és kimondani a sérelmeinket. Ez mind szép és jó, de... Én úgy érzem, itt a tanárnőnek eleve vesztes kártyákat osztottak. 
Mert lássuk csak, mit csinálhatott volna másképp?
Első változat: hagy mindenkit énekelni. Következmény: nem nyerik meg a versenyt, letolás az igazgató részéről, az iskola presztízs vesztése, a szülők elégedetlensége, a diákok is elvesztik a kedvüket a kórusban énekelni.
Második változat: a nem jó hangú gyerekeket nem veszi be a kórusba. Következmény: sértődések a diákok és a szülők részéről, irigykedés, gyűlölködés, áskálódások, esetleg szülői nyomásgyakorlás az igazgatóra, igazgatói megróvás. Mindez annak ellenére, hogy így megnyerhetik a versenyt.

Ehhez képest a tanárnő egy etikailag nem éppen korrekt, de diplomatikus megoldást választott, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
De így sem volt jó.
Az ő helyzete olyan, mint a nyuszikáé. Ha nincs sapkája, azért csapják meg, ha meg van sapkája, akkor azért, hogy miért piros.

A politikai korrektséggel, a senkit nem akarunk megbántani attitűddel nincs semmi baj, míg nem visszük túlzásba, és nem esünk át a ló túloldalára. Mint ahogy manapság gyakori. Abban, hogy nem vagyunk egyformák, az is benne van, hogy valaki nem tud énekelni, vagy nem tiszta a zenei hallása. Ez adottság. Vagy van, vagy nincs. Ha már van egy kicsi, azt lehet fejleszteni, de nem akármeddig. Kimagasló eredményhez több kell. Ezt el kell fogadni. Akkor is, ha nehéz. Erre szokták mondani, hogy az élet nem fair. Az Isten nem áldott meg mindenkit egyformán tehetséggel, minden területen. Van, akinek nincs zenei hallása, de nagyon jó matekból, más jó atléta, a harmadik csodálatosan főz vagy farag. Abból kell a legtöbbet kihoznunk, amink van. Ez magunkkal szembeni kötelességünk. 

Cím: Mindenki
Angol cím: Sing
Rendező: Deák Kristóf 
Forgatókönyv: Deák Kristóf, Bex Harvey és Christian Azzola  
Producer: Deák Kristóf, Udvardy Anna
Operatőr: Maly Róbert 
Bemutató: 2016. február 28.
Hossz: 25 perc
Műfaj: ifjúsági, iskola
Terjesztő: Meteor-Film
Magyar film

Főbb szerepekben:
Szamosi Zsófia mint Erika néni
Hais Dorka mint Liza
Gáspárfalvi Dorka mint Zsófi

Aki még nem látta, és kedvet kapott a filmhez, az ITT megnézheti.

Sunday, March 19, 2017

Joker Game


 Cím: ジョーカー・ゲーム
Angol cím: Joker Game
Rendező: Yu Irie
Forgatókönyv: Koji Yanagi regénye alapján, Yusuke Watanabe
Producer: Daisuke Fujita, Yuji Hiratai
Operatőr: Yuta Tsukinaga
Bemutató: 2015. január 31.
Hossz: 108 perc
Műfaj: Akció, kém
Terjesztő: Toho
Japán film

Történet:
Egy rendes filmként indul. A második világháború alatt játszódik Japánban. Egy katona megöli a beteg barátját bántalmazó felettesét, ezért hadbíróság és kivégzőosztag elé kerül. De a tűzparancs kiadása után nem dördül el fegyver. Látomásként egy sétabotos vezértiszt lép elő, és választás elé állítja: meghal vagy a D ügynökség kémje lesz. Ekkor kezdetét veszi egy szinte szürreális ötvözete a James Bond, Inglourious Basterds (Becstelen brigantyk), Mr. & Mrs. Smith és Die Hard (Drágán add az életed) filmeknek. Nem véletlenül soroltam fel amerikai filmeket, ugyanis ezekre hasonlít, csak lebutítva. Jiro Kato (Kazuya Kamenashi) a kiképzése után - ami alatt kiderül, hogy zseniális fotografikus memórája van és hihetetlenül ügyes - megkezdi kém-pályafutását. Az első küldetése megszerezni az atombomba (nem mondják ki, csak körülírják) leírását, a Fekete jegyzetet, az amerikai nagykövettől. Ezt persze más titkosügynökségek is vadásszák. De amint a birtokába jut, ő lesz a célpont.

A főhős már az elején pik-pak beleesik a nagykövet szobalányába (Kyoko Fukada, a Second Love sorozatban is együtt játszottak). Annál a jelenetnél, amikor Kato odarohan a lányhoz, és megnyalja az elvágott ujját, éreztem, hogy úristen, *facepalm*, ezt a filmet nem lehet komolyan venni. Aztán ahogy a versenyfutókat megszégyenítően kilométereket futnak, s közben újra és újra, szempillantás alatt átöltöznek, az már bűvészmutatvány. Ha a Heartless City-ben a szereplők bámulatos sebességgel gyógyultak, hát itt a főhős fénysebességgel gyógyul: a torony aljában lábon lövik, ennek ellenére fel képes szaladni a sokemeletes torony tetejére, és ott úgy verekszik, mint akinek kutya baja. Lehet, hogy mire felért, elfelejtette, hogy meglőtték. És az a pontosság, amivel az autó a torony alá ért! A svájci órák sárgulnak az irigységtől.

Következtetés: egy könnyed kikapcsolódásnak megteszi, jókat lehet nevetni a képtelenségeken.

És hogy mennyit számít egy jó felirat! Emeli a film élvezeti értékét.


Főbb szerepekben:
Kazuya Kamenashi mint Jiro Kato
Kyoko Fukada mint Rin
Yusuke Iseya mint Yuki alezredes