Sunday, October 29, 2017

Liza, a rókatündér



Cím: Liza, a rókatündér
Angol cím: Liza the Fox-Fairy
Rendező: Ujj Mészáros Károly
Forgatókönyv: Hegedűs Bálint Ujj Mészáros Károly
Producer: Major István
Operatőr: Szatmári Péter
Bemutató: 2015. február 19.
Hossz: 98 perc
Műfaj: Fantázia, romantikus komédia krimi elemekkel
Forgalmazó: A Company Hungary Kft.
Magyar film

Történet:
Ez lényegében egy mese felnőtteknek, mely a ’60-as vagy ’70-es években játszódik. Liza egy volt japán nagykövet feleségének az ápolónője, aki mellett megtanult japánul. Megjelenik előtte egy furcsa japán táncdalénekes szellem, Tomy Tani, akivel összebarátkozik. A 30. születésnapjára 2 órás kimenőt kap, ez alatt ápoltja beadja a kulcsot. Liza elveszti állását, de örököl egy lakást, majd egy pár és a boldogság keresésébe fog. Ettől kezdve mintha átok üldözné, hullanak körülötte a férfiak, ugyanis akinek Liza megtetszik, azt végzetes baleset éri. Ezért Liza azt hiszi, rókatündér lett.

Ciki és cuki. Vagy kawaii. Így jellemezném a filmet. A sztori dedósan egyszerű, képregényszerű, kissé talán tarantinós, a szereplők karikatúrák. Szerintem a film még saját magát sem veszi komolyan. Fekete humorral, finom kis poénokkal, utalásokkal van megspékelve. A Mekk Burger-en és a reklámján szakadtam, amikor pedig sült krumplit ettek majonézzel, felfordult a gyomrom. A rókatündér, mint mesebeli alak, a dél-koreai sorozatok nézőinek biztosan ismerős, ő a gumiho, bár a koreai legenda kissé másképp van. Tomy Tani pedig nem egyszerűen szellem (igaz ez csak a végén derül ki), hanem a Kaszás vagy Halál Angyala (Reaper angolul), szintén a távol-keleti legendavilágból.
Nem voltak nagy elvárásaim a filmmel szemben, az ismertetők alapján nem tűnt valami szórakoztatónak, de kellemesen csalódtam. Végigvigyorogtam a filmet. Kellemes, könnyed szombat esti kikapcsolódás volt. Rám ragasztotta a jó hangulatát. Végül is nem volt annyira bugyuta. A képi világát meg külön díjazom.
(Azoknak, akik ezekkel a természetfeletti szereplőkkel szeretnének még mást is látni, ajánlom a következőket: My Girlfriend Is A Gumiho, Gumiho: Tale of a Fox Child, 49 Days, Goblin: The Lonely and Great God)

Főbb szerepekben:
Liza                             Balsai Mónika
Tomy Tani                   David Sakurai
Zoltán Zászlós             Bede Fazekas Szabolcs
Henrik                         Schmied Zoltán
Tanaka Márta              Molnár Piroska
Károly                         Cserna Antal
Ezredes                       Reviczky Gábor
Hildácska                    Kocsis Mariann
Inge                             Gubík Ági
Ludvig úr                    Kovács Lehel
Johnny                         Szabó Győző
Szívtipró                      Bán János
Menedzser                   Hajdu István (Steve)
Őrmester                     Nádasdi László
Postás                          Sáfár Kovács Zsolt


Értékelés: 7/10

Monday, October 23, 2017

Pandóra





Cím: 판도라  / Pandora
Angol cím: Pandora
Magyar cím: Pandóra
Rendező: Park Jung-Woo
Forgatókönyv: Park Jung-Woo
Producer: Park Kyung-Sook
Operatőr: Choi Young-Hwan
Bemutató: 2016. december 7.
Hossz: 136 perc
Műfaj: Katasztrófa, thriller
Terjesztő: Next Entertainment World
Dél-Koreai film

Történet:
Ha egy vállalatnál nyereségvágyból hanyagolják a biztonságot, az nem jó. Adjunk ehhez sógorság-komaság útján vagy politikailag kinevezett, vezető beosztású, de hozzánemértő egyéneket, és a katasztrófa szinte borítékolható. Hát még ha a vállalat egy atomerőmű! Kellően borsódzik már mindenki háta?  De még teszünk rá egy lapáttal – vagy többel: becsületet hírből sem ismerő, elvetemült politikusokat és egy kissé mamlasz államelnököt. Na ilyen szívderítő környezetben játszódik a film. Hogy sarkítva van? Igen. De ez a műfaj sajátossága. A karbantartó-javító munkára az erőműnek nincsenek saját alkalmazottai, mert ezt a munkát kiszervezték. Aztán jön egy földrengés, és az atomerőmű megrongálódik. (Itt Fukushima jutott eszembe.) A vezetés rossz döntést rossz döntésre halmoz, és természetesen a közember szívja meg. A bukott lázadozó, Kang Jae Hyeok (Kim Nam Gil) utálja az atomerőművet, mégis ott dolgozik időlegesen szerelőként. Esze ágában sincs hősködni, legszívesebben húzna el onnan, amilyen gyorsan csak bír. De az embersége és a körülmények arra kényszerítik, hogy emberfeletti feladatot vállaljon el.

Ez egy drága film volt, rengeteg díszlet, felszerelés és statiszta van benne. Az, hogy minden képkocka a helyén van, a jelenetek jól ki vannak dolgozva, a rendezőt, az operatőrt és a vágót dicséri. De az utómunkáról és a sminkesekről se feledkezzünk meg. Őrült nagy meló volt, az biztos. A Pandorában bemutatott atomerőmű forralóvizes, ezek vannak többségben Kelet-Ázsiában. A paksi ezzel szemben nyomottvizes. Az atomerőművek típusairól és a felépítésükről részletesebben ITT.

Főbb szerepekben:

Kim Nam-Gil mint Jae-Hyeok
Kim Joo-Hyun mint Yeon-Joo
Jung Jin-Young mint Pyung-Sub
Kim Young-Ae mint Suk-né
Moon Jeong-Hee mint Jung-Hye
Bae Gang-Yoo mint Min Jae
Kim Dae-Myung mint Gil-Seob
Lee Kyoung-Young mint miniszterelnök
Kang Shin-Il mint Kong úr
Yoo Seung-Mok mint Gam úr
Kim Se-Dong mint Nam úr
Kim Myung-Min mint Dél-Korea elnöke

Magyar felirat: van

Értékelés: 7/10

Saturday, July 08, 2017

Testről és lélekről

Ép testben ép lélek - szól az ókori bölcsesség. Ép testben épp' hogy élek - szól a jelenkori átköltése. Ellenben most nem a szólásokról fogok írni, hanem Enyedi Ildikó filmjéről, mely az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjat kapott.


Csak egy rövid, spoiler nélküli filmkritikát olvastam el a film megnézése előtt, hogy ne befolyásoljon. Lehet, rosszul tettem. Én itt egy kicsit bővebben fogok írni róla.

A történet egy mondatban:
Két kissé "hibás" ember szerelmes lesz egymásba, az egyiknek testi fogyatéka van, a másiknak a lelke sérült, és ennek mindketten tudatában vannak.

Azt szokták mondani, a kevesebb néha több. Én is így éreztem. A film hosszára vonatkozóan. Egy óra után, már néztem az órám. Az események lassúsága nem zavart annyira, de bizonyos képek, jelenetek indokolatlanul hosszúak voltak. Nem kell a nézőnek annyi idő, hogy megértsen valamit. A vágóhíd, mint a történet helyszíne, érdekes választás, ez jól ki volt gondolva. Egy ilyen lélekölő helyről nem hinné az ember, hogy terepe lehet a romantikának. A vágóhídi munka  illetve a romatikus jelenetek váltakozása erős ellentétben voltak egymással, ez egy idő után már hatásvadász benyomást tett. A szarvasos álom az egymásnak rendeltetettség szimbólumaként tetszett, ilyet még nem láttam. Azok a közeli felvételek az állatok tekintetével, ahol mintha az egymás iránti érzelmeiket fejezték volna ki, gyönyörűek voltak. Hasonló dolgot vártam a vágóhídi marhák tekintetének bemutatása és a perspektívájukból filmezett képek után. David Safier Pocsék karma című regényében leírt marhás jelenet jutott erről eszembe. Szívesen láttam volna, mondjuk, hogy mit gondolnak azok az állatok. Akkor a helyszín organikusabban illeszkedett volna a történethez. A legnagyobb problémám a filmmel az, hogy nem fogtak meg a karakterek, nem tudtam beleérezni, együttérezni velük. Máriával akkor tudtam volna valamiképpen empatizálni, ha legalább villanások erejéig megmutatja, hogy szenved a félszegségétől, a kirekesztettségétől, a szociális készségeinek a hiányától. Ellenben úgy tűnt, neki ez normális, csak tudati szinten zavarja, érzelmi szinten nem. Végig szenvtelennek hatott. A Borbély Alexandra által játszott Mária leginkább egy robothoz vagy inkább egy autistához hasonlóan viselkedett. Ezt is láttam már jobban megoldani (lásd a Suspicious Housekeeper-t). A visszafogott színészi játéknak is vannak fokozatai és árnyalatai. Morcsányi Géza tekintete, nézése, a visszafogottság ellenére, nagyon beszédes volt. Lehet, az volt a baj, hogy nem volt köztük kémia. Nem volt feszültség a hallgatásokban, az egyedüllétben, a várakozásban, még a bizonytalanságban sem. A happy endet a végén hollywoodosnak éreztem. A pszichológusnős jelenetek üdítőek voltak, a hajszálnyi humor jót tett a történetnek. Bár lett volna több is! Ha a vágóhídi képsorok nem kavarták fel a gyomrom, pedig figyelmeztettek, hogy durvák (a Fast Food Nation ezen túltesz), hát megtette az érfelvágás. Ha még egy kicsit mutogatják azt a realisztikus képet, elájulok.

A film képvilága gyönyörű, az opertőri-, vágói- és utómunka csodálatos dolgot eredményezett. A téli táj és a hűtőkamrák hidege teljesen átjött, a kinti kánikula ellenére (persze erre rásegített a moziban túl hidegre állított klíma is). Tetszettek még a plafont nézős csilláros képek meg ahogy az emberi testet végigpásztázta a kamera, hogy aztán az arcon pihenjen meg. Az, hogy Mária szuperintelligens és mindenre emlékszik, eszembe juttatott egy másik filmet. (Egy kutató pszichológus apja öregkori szenilitásban szenved. Egy mindenre emlékező pszichiátriai beteg, akit a pszichológus magához vesz, hogy tanulmányozza, segít neki és vigyáz az apjára. A pszichiátriai beteg álmatlanságban is szenved. Nem amerikai film, azt hiszem kelet-európai. Ha valaki emlékszik a címére, kérem, írja meg. Megvan! Ez Tasnádi István 2016-os Memo című filmje.)

Értékelés: 6/10 Többet vártam. Nem volt wow hatás.

Monday, June 05, 2017

Drama Reviews No. 9

I am finally up to date with the reviews of the dramas I watched. And as you can see I'm way behind with the current ones. I have to squeeze them somehow in my busy schedule.



1. Squad 38 (Unit 38) - At the beginning watching the schemes was interesting (even though when Baek Sung-Il (Ma Dong-Seok) was schemed, I was annoyed and angry), but then, when they repeated them several times, it became boring. The corruption was inspired from real life, the rest felt like science fiction. Seo In-Guk was cheeky, fearless and had a charm, but he couldn’t win me over. It was hard for me to finish it.

2. On the Way to the Airport – I liked it a lot. I didn’t care that it was an affair, because the respective spouses were so despicable. In Choi Soo-A’s (Kim Ha-Neul ) case the communication with her husband was nonexistent, it was more like parallel monologues. He was self absorbed and inconsiderate, I would call him even despotic. Seo Do-Woo (Lee Sang-Yoon ) was a nice guy, a good husband, a good father, but he was manipulated and lied to, shut out from his wife’s real life and his feelings were ignored. At first Choi Soo-A and Seo Do-Woo offered comfort to each other, then became soulmates, and ultimately lovers. The story was well told. It was sad but romantic, a melodrama without tears. It’s a must watch.

3. Shopping King Louie – It was entertaining. I can’t understand the thrill of getting the first of a limited edition product or a designer thing with all costs, but I could relate to Louie in having an eye for the quality stuff. Sometimes the funny was at the border of lame. Cha Joong-Won’s fashion was hilarious, still it was worn with so much confidence by Yoon Sang-Hyun that made it okay. In this show Seo In-Guk was more likable than in Squad 38, and he could show a wider acting range. Ko Bok-Sil (Nam Ji-Hyun) was consistent and persevering throughout the show, but I felt only pity for her.

4. The K2 – The fight scenes were extremely long, I usually like them but here I was like ’When will it end? Aren’t they tired? How much more beating can they take?’ It was almost boring. And when I found myself rooting for the less corrupt politician, it was a painful deja vu. Was like real life and I hated it. Ji Chang Wook’s character was a pawn in the story that was a really complicated chess game. I would have liked him to have more lines and less action scenes. Lee Jung Jin was so great in his role, he was creepy. A real match for his ’sister’, Song Yoon-A who was 4 dimensional with a soft spot for K2. Like lots of us.

5. Goblin – It was an epic show. With so many insightful moments and even more funny ones and jokes, for me it was a match of genres made in heaven. I loved it. The Goblin (Gong Yoo) and the Grim Reaper (Lee Dong-Wook) were so good together, and when they added Yoo Duk Hwa (Yook Sung-Jae), the ’nephew’ in the same scene it was frenetic.  I didn’t feel the romance between Kim Shin and Jin Eun Tak (Kim Go-Eun), she looked more like a niece than a love interest of the Goblin. But the Grim Reaper and Sunny (Yoo In-Na) had great chemistry, there were sparkles in the air when they were together in a scene, it was believable that they once shared a love story. The first episodes of 90 minutes didn’t feel long and the storytelling wasn’t draggy for me. Lee El’s mask as an old woman was a masterpiece, and Park Joong Hun’s ghost made me have nightmares. Worth even rewatching.

6. Legend of the Blue Sea – It exceeded my expectations which were high. The first few episodes shoot in Spain were hilarious, then when they got back to South Korea I was in a constant fear so that the mermaid, Shim Chung not to be discovered. And then not to be caught. It was interesting and fun to watch, I wasn’t bored for a moment. Jun Ji Hyun and Lee Min Ho were great together, they had so much chemistry that I had the impression that Lee Min Ho fell for Jun Ji Hyun for real. That kiss at the end was longer and deeper than necessary. And all the cast was spot on. I was loving this show so much that I planned to paint a vase or a glass bottle with Heo Joon Jae and Shim Chung like the one in the drama. I just didn’t have time for that yet.

7. Jealousy Incarnate – Gong Hyeo Jin was typecast again. Her character was a whiny, mopey pushover. At times she reminded me of Pasta. I think something must be wrong with the writer’s head, because no sane person would make a comedy out of cancer and tumor. This bugged me so much that I halted watching the show for several months. I know too many people who have died of it or are still struggling with it to consider it funny. And when I finally decide to continue to watch, it was this laughing at the funeral, practically in the face of someone who lost his brother and was devastated. WTF?! Let’s say that the writer and the PD wants to be seen as a nonconformist and to smash some taboos, but in this way? They are completely wrong. I get the educational purpose, but still. And don’t get me started about the male lead’s assy behavior. After the 8th episode it becomes watchable if you suddenly get amnesia.

8. Nightmare Teacher – I was expecting something entirely different. But ultimately it wasn’t bad. It was a supernatural psycho-thriller. I caught on early that the teacher picked the insecure students with a - how should I call it – weakness, addiction? Maybe obsession. Those who had something that was very important to them. And played with them a game they couldn’t win. After a time it wasn’t that creepy. This webdrama’s editing and filming was minimalist and simplistic compared to TV dramas. 



Monday, April 17, 2017

Drama Reviews - No. 8



It’s interesting what remains with you, what you remember of a show after some time when the sparkles and bubbles of it’s magic are gone. I remember more of One More Happy Ending and Ms. Temper and Nam Jung Gi than of Descendants of the Sun.



1. Twenty Again – It was annoying to watch. Not the directing, not the storytelling, not the cinematography, not the actors, but the story itself. It pained me to watch Ha No-Ra (Choi Ji-Woo). The two persons who she loved and cared for the most, her husband and her son, who should have been supporting her and cheering for her, were putting her down and were ashamed of her. It was a miracle that she found herself in the end. Well, with some help from Cha Hyun-Suk (Lee Sang-Yoon).

2. One More Happy Ending – This was one funny ride. Who wouldn’t want a neighbor like that? Han Mi-Mo (Jang Na-Ra) and Song Soo-Hyuk (Jung Kyoung-Ho) were just a little bit crazy, but that was like a pinch of salt that makes the meat tasty. They conveyed their emotions so heartfelt and with so much intensity that I rooted for them non stop through the end. But all the characters were relatable. It’s a feel good show, worthy for a rewatch.

3. Second Love (J-drama) – What comes to my mind is that there were lots of shades of greys and whites, cloudy days and blinding sun. I had a bit of a shock seeing those students being rude and insulting their teacher. It ruined the picture in my mind that all Japanese people are nice and well-behaved. The dancing scenes were gorgeous, emphasizing the well structured body of  Kazuya Kamenashi. The romance was sort of low key yet intense. It was a complex story about pursuing your dream with a realistic approach, and how success and distance can affect relationships. It tackled also the negative emotions of coping with failure, frustrations, fear of change and challenge.

4. Descendants of the Sun – I think the most memorable scene was the overused morning exercise of the troops. The scenery was beautiful, the actors are beautiful, but the story was thin. All things were resolved fast and too easy. I liked the bromance and the second lead couple. I guess I’m not alone with that. I think the bickering was he show’s strong point. Around the end I was a little afraid of how it will be, but I trusted the writer that she won’t kill her babies. Song Joong-Ki and Song Hye-Kyo were the show’s engines, they pulled the ratings up (and maybe Jin Goo, too).

5. Ms. Temper and Nam Jung Gi – At the beginning it was kind of weird, the role reversal was pushed to the extreme. Lee Yo-Won’s character is too bossy, fearless and cold, on the other hand Yoon Sang-Hyun’s Nam Jung Gi is a total pushover even if he is competent, he is so pitiful that makes you cry. It looked like all his family members were losers with a big heart. But after you get to know the characters better, it doesn’t feel that awkward. I liked how she gave him strength and make him more confident. It was also a David and Goliath fight between the companies, they shown us lots of unfair business practices and under the belt blows. I liked Nam Bong-Gi, he was so refreshing in his shamelessness.

6. Whirlwind Girl 2 (C-drama)Let’s look at the bright side: you don’t really need subs for this one. The story is thin to non existent, the dialogue is so childish, that a 12 years old can do better. Anyway, you watch this either for Ji Chang Wook or the fight scenes.
 

Saturday, March 25, 2017

Mindenki - avagy Nyuszika, miért piros a sapkád?

 Mostanra, gondolom, már mindenki látta a Mindenkit. Mármint, akit érdekelt. Annak ellenére, hogy Oscar-díjat nyert, kissé ódzkodva álltam neki megnézni, mert az utóbbi időben már az Oscar-díjas filmek sem a régiek (de majd erről máskor). Kellemes meglepetés volt. Nem az a kasszasikerre hajtó magyar film, aminél a minőséget és a mondanivalót feláldozzák a közízlésnek megfelelés oltárán. Az ilyen minimalista, kissé amatőrnek vagy alternatívnak ható filmeket szeretem. Talán a minimalizmus a szűk költségvetésből is adódik, mert egy rövidfilm gyártásához általában nem tudnak összehozni túl nagy összeget.
Rövidfilmnek talán egy ici-picit hosszú, de nézés közben egyáltalán nem tűnik annak. A történet végtelen egyszerű: egy iskolai kórusról szól, amelybe belecsöppen egy új lány, akit egy idő után a tanárnő arra szólít fel, hogy éneklés helyett tátogjon. Többet a sztoriról most nem árulok el, mert nem akarom lelőni a poént annak, aki még nem látta. A film üzenete, az én olvasatomban, az, hogy álljunk ki az igazunkért, fogjunk össze az igazságtalanság ellen, merjük elmondani és kimondani a sérelmeinket. Ez mind szép és jó, de... Én úgy érzem, itt a tanárnőnek eleve vesztes kártyákat osztottak. 
Mert lássuk csak, mit csinálhatott volna másképp?
Első változat: hagy mindenkit énekelni. Következmény: nem nyerik meg a versenyt, letolás az igazgató részéről, az iskola presztízs vesztése, a szülők elégedetlensége, a diákok is elvesztik a kedvüket a kórusban énekelni.
Második változat: a nem jó hangú gyerekeket nem veszi be a kórusba. Következmény: sértődések a diákok és a szülők részéről, irigykedés, gyűlölködés, áskálódások, esetleg szülői nyomásgyakorlás az igazgatóra, igazgatói megróvás. Mindez annak ellenére, hogy így megnyerhetik a versenyt.

Ehhez képest a tanárnő egy etikailag nem éppen korrekt, de diplomatikus megoldást választott, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon.
De így sem volt jó.
Az ő helyzete olyan, mint a nyuszikáé. Ha nincs sapkája, azért csapják meg, ha meg van sapkája, akkor azért, hogy miért piros.

A politikai korrektséggel, a senkit nem akarunk megbántani attitűddel nincs semmi baj, míg nem visszük túlzásba, és nem esünk át a ló túloldalára. Mint ahogy manapság gyakori. Abban, hogy nem vagyunk egyformák, az is benne van, hogy valaki nem tud énekelni, vagy nem tiszta a zenei hallása. Ez adottság. Vagy van, vagy nincs. Ha már van egy kicsi, azt lehet fejleszteni, de nem akármeddig. Kimagasló eredményhez több kell. Ezt el kell fogadni. Akkor is, ha nehéz. Erre szokták mondani, hogy az élet nem fair. Az Isten nem áldott meg mindenkit egyformán tehetséggel, minden területen. Van, akinek nincs zenei hallása, de nagyon jó matekból, más jó atléta, a harmadik csodálatosan főz vagy farag. Abból kell a legtöbbet kihoznunk, amink van. Ez magunkkal szembeni kötelességünk. 

Cím: Mindenki
Angol cím: Sing
Rendező: Deák Kristóf 
Forgatókönyv: Deák Kristóf, Bex Harvey és Christian Azzola  
Producer: Deák Kristóf, Udvardy Anna
Operatőr: Maly Róbert 
Bemutató: 2016. február 28.
Hossz: 25 perc
Műfaj: ifjúsági, iskola
Terjesztő: Meteor-Film
Magyar film

Főbb szerepekben:
Szamosi Zsófia mint Erika néni
Hais Dorka mint Liza
Gáspárfalvi Dorka mint Zsófi

Aki még nem látta, és kedvet kapott a filmhez, az ITT megnézheti.

Sunday, March 19, 2017

Joker Game


 Cím: ジョーカー・ゲーム
Angol cím: Joker Game
Rendező: Yu Irie
Forgatókönyv: Koji Yanagi regénye alapján, Yusuke Watanabe
Producer: Daisuke Fujita, Yuji Hiratai
Operatőr: Yuta Tsukinaga
Bemutató: 2015. január 31.
Hossz: 108 perc
Műfaj: Akció, kém
Terjesztő: Toho
Japán film

Történet:
Egy rendes filmként indul. A második világháború alatt játszódik Japánban. Egy katona megöli a beteg barátját bántalmazó felettesét, ezért hadbíróság és kivégzőosztag elé kerül. De a tűzparancs kiadása után nem dördül el fegyver. Látomásként egy sétabotos vezértiszt lép elő, és választás elé állítja: meghal vagy a D ügynökség kémje lesz. Ekkor kezdetét veszi egy szinte szürreális ötvözete a James Bond, Inglourious Basterds (Becstelen brigantyk), Mr. & Mrs. Smith és Die Hard (Drágán add az életed) filmeknek. Nem véletlenül soroltam fel amerikai filmeket, ugyanis ezekre hasonlít, csak lebutítva. Jiro Kato (Kazuya Kamenashi) a kiképzése után - ami alatt kiderül, hogy zseniális fotografikus memórája van és hihetetlenül ügyes - megkezdi kém-pályafutását. Az első küldetése megszerezni az atombomba (nem mondják ki, csak körülírják) leírását, a Fekete jegyzetet, az amerikai nagykövettől. Ezt persze más titkosügynökségek is vadásszák. De amint a birtokába jut, ő lesz a célpont.

A főhős már az elején pik-pak beleesik a nagykövet szobalányába (Kyoko Fukada, a Second Love sorozatban is együtt játszottak). Annál a jelenetnél, amikor Kato odarohan a lányhoz, és megnyalja az elvágott ujját, éreztem, hogy úristen, *facepalm*, ezt a filmet nem lehet komolyan venni. Aztán ahogy a versenyfutókat megszégyenítően kilométereket futnak, s közben újra és újra, szempillantás alatt átöltöznek, az már bűvészmutatvány. Ha a Heartless City-ben a szereplők bámulatos sebességgel gyógyultak, hát itt a főhős fénysebességgel gyógyul: a torony aljában lábon lövik, ennek ellenére fel képes szaladni a sokemeletes torony tetejére, és ott úgy verekszik, mint akinek kutya baja. Lehet, hogy mire felért, elfelejtette, hogy meglőtték. És az a pontosság, amivel az autó a torony alá ért! A svájci órák sárgulnak az irigységtől.

Következtetés: egy könnyed kikapcsolódásnak megteszi, jókat lehet nevetni a képtelenségeken.

És hogy mennyit számít egy jó felirat! Emeli a film élvezeti értékét.


Főbb szerepekben:
Kazuya Kamenashi mint Jiro Kato
Kyoko Fukada mint Rin
Yusuke Iseya mint Yuki alezredes

Saturday, March 18, 2017

Short Reviews of Dramas - No. 7



Ex-Girlfriend Club
1. Producer – This was my first drama with Cha Tae-Hyun, and I enjoyed every scene he was in. Even if Kim Soo-Hyun is a bigger star, he doesn’t shine in this. But the scene-stealers were Kim Jong-Kook and Ye Ji-Won, she nailed that secretary character brilliantly.

2. Secret Garden (I know, I should’ve watched it years earlier.) – I wasn’t so taken by it. Yes, the body swapping was fun at first, and I laughed out loud, but the ego and rudeness of Kim Joo-Won (Hyun-Bin) was too much for me. I liked more Oska, Yoon Sang-Hyun’s character with all his flaws.

3. Liar Game – It was like watching aerialists performing without a net. I was always afraid they will fall. It disturbed me that I couldn’t trust anybody exept Nam Da-Jung, but she was naive and got conned often. I was holding my breath until the very end. I don’t like reality shows and for certain, I wouldn’t watch one like this if it was for real. Lee El was fantastic in her role, she was shrewd and unpredictable.

4. Ex-Girlfriend Club – It was hilarious. I felt like Song Ji-Hyo carried the this whole show on her shoulder, like her character in the drama. It was fun to watch the ex-girlfriends evolving from enemies to friends. And their behaviour around Bang Myeong-Soo, their ex, was so ridiculous, that sometimes couldn’t stop laughing, yet relatable.

5. Oh, My Venus - So Ji-Sub and Shin Min-A had great chemistry, they made me overlook the plot holes and the slow pace. Shin Min-A wasn’t really fat even in that fat suit, they should’ve make her bigger. The thing that Kang Joo-Eun was told to and then she wanted to slim down, so that she could feel attractive, didn’t bother me, because like that she became healthier. And health is very precious, you realize it just when you get sick. Kim Young-Ho’s sidekicks (Sung Hoon and Henry ) were adorable. The actors should’ve learn to pronounce the word Venus, because the way they did, sounded like an entirely different word: the male organ. As a conclusion, if I had a trainer like that, I would exercise more.

6. She Was Pretty – It was an okay drama, but not exeptional. It was hard to believe that Kim Hye-Jin (Hwang Jung-Eum) was so ugly that Ji Sung-Joon (Park Seo-Joon) couldn’t recognize her. And it was even harder to see how she put up with everything when he was treating her bad. If it wasn’t for Choi Si-Won and his character, I probably didn’t watch it to the end.

Oh, My Venus

Thursday, March 16, 2017

Miben különbözik egy dél-koreai sorozat egy nyugati sorozattól?


Egy felületes szemlélődő erre azt mondaná, hogy nem sokban. Pedig ez nincs így. A sorozatokat különben sokan lenézik, amolyan silány árunak tekintik. Ebben lehet egy szemernyi igazság, mert ilyen is van, de a filmek között is van silány bőven. Amint már korábbi bejegyzésemben említettem, rengeteg sorozatot néztem, mindenféle műfajt, kezdve a Dallastól a Santa Barbara-n át, britt, ausztrál, mexikói, argentin, brazil és portugál sorozatokat. Aztán rákattantam a dél-koreai sorozatokra, de láttam pár japánt és egy kínait is. Ez utóbbiakról nem nyilatkoznék, mert túl keveset láttam belőlük ahhoz, hogy véleményt nyilvánítsak. Egy blogon egy nagyon találó hasonlatra akadtam: a filmnézők olyanok, mint a novella olvasók, a sorozatnézők pedig, mint a regény olvasók.
A sorozatok egy család, közösség, barátok sorsát követik, vicces vagy komoly történések közepette mutatják be a szereplőket. Eddig semmi rendkívüli, ez egyetemesen érvényes. 

Lássuk hát a különbségeket.

A nyugati sorozatok egyik közös jellemzője az, hogy nagyon hosszúak, egyik-másik szinte végtelen, vagy több évadjuk van. A cselekmény kezdetben pergő, aztán helyben topog, mert a forgatókönyvírónak elfogyott az ihlete, de azért még húzzák-nyúzzák, hátha újból megjön. A történéseken van a hangsúly, a cselekvésen, az érzelmek kifejezése hangos(kodó), esetleg sokat lelkiznek. A trágárság elfogadott, a lustaság úgyszintén. Van, hogy a rosszat, a gonoszt emeli piedesztálra, teszi eszményképpé, azon kapjuk magunkat, hogy az ilyen szereplőknek szurkolunk. A karakterek többnyire statikusak, nem fejlődnek, nem válnak jobb emberré.
A Gentleman's Dignity

Ezzel szemben a koreai sorozatok viszonylag rövidek, általában 16-24 részesek (kivételt képeznek a történelmi sorozatok illetve a hétvégi sorozatok, melyek 50 rész körüliek), a két évad is nagyon ritkának számít. Ez azért jó, mert az ember belátható időn belül jut a végükre. (Megesik, hogy ekkor elvonási tünetek jelentkeznek.) Szinte mindig az érzelmeken van a hangsúly, azok képezik a mozgatórugót, a kamera hosszasan elidőz az arcokon, és megmutatja az apró rezdüléseket, mert nincs minden kimondva. A kultúrájukból fakadóan a kemény munkát és a kitartást követendő példaként mutatják be, a lustaság, tunyaság ki van figurázva. A karmának fontos szerepe van, a rossz tett rossz karmát szül, és visszafordul. Aki rosszat tesz, vagy megbűnhődik, vagy hosszú keserves megpróbáltatásokon megy keresztül, míg meg nem változik. Ebből kifolyólag a karakterek fejlődnek, gyarapodnak lelkileg, jobbá válnak. Ezért egy ilyen sorozat végén érzed a katarzist. A történet átível a részeken, az egyes részek történései puzzle darabjai a nagy egésznek, amit a nézőnek kell összeraknia. Még a leggagyibb sztorinak is van egy olyan szelete, ami elgondolkoztató. És ne feledkezzünk meg a cliffhanger-ről, amit mesterfokra fejlesztettek. Úgy fejeződnek be az epizódok, hogy rágod a körmöd a következőig. S ha nagyon jó a sorozat, és csak egy hét múlva jön a következő rész, a 10 körmöd nem lesz elég. Végül, de nem utolsósorban, egy dél-koreai sorozatot nyugodtan nézhet együtt a tizenéves gyerek, a szülő és a nagyszülő, nincs bennük explicit szexjelenet. (Vigyázat, a filmekre ez nem igaz!)

Álljon itt befejezésül néhány jó sorozat mindkét kategóriából:

nyugati
Mad Men (az egyedüli, amelynek minden évadját végignéztem, és nem untam bele)
Teachers (UK)
Skins
Misfits
Sex and The City
Dr. House
Desperate Housewives (Született feleségek)
Corazon Salvaje

dél-koreai
Healer
Goblin
Legend of the Blue Sea
Kill Me, Heal Me
Empress Ki
Bridal Mask (Gaksital)
City Hunter
Gentleman’s Dignity
Secret Love Affair

Monday, March 13, 2017

The Age of Shadows




Cím: 밀정 / Miljung
Angol cím: The Age of Shadows
Magyar cím: Árnyak kora
Rendező: Kim Jee-Woon
Forgatókönyv: Lee Ji-Min, Park Jong-Dae, Kim Jee-Woon
Producer: Kim Jee-Woon, Choi Jae-Won, Choi Jung-Hwa
Operatőr: Kim Ji-Yong, Kim Jae-Hong
Bemutató: 2016. szeptember 7.
Hossz: 140 perc
Műfaj: Akció, kém, dráma
Terjesztő: Warner Bros.
Dél-Koreai film

Történet:
Az 1920-as években játszódik a japán hódoltság alatti Koreában, a rendőrség és az ellenállás macska-egér hajszáját mutatja be. Ugyanaz a kor, amelyben a Gaksital (Bridal Mask) és a Capital Scandal sorozatok játszódnak, de az előbbivel mutat hasonlóságot, az utóbbi inkább komolytalan volt. Lee Jung-Chool (Song Kang-Ho) koreai létére a japán vezetés alatt álló rendőrségben a hadnagyságig vitte – egyesek szerint megkérdőjelezhető módon - , és az előléptetés reményében mindent megtesz. Azt a feladatot kapja, hogy fülelje le az ellenállási mozgalom fővárosi szervezetét. Viszont nem bíznak meg benne teljesen, kap egy segédet, Hashimoto-t, aki őt megfigyeli. Hashimoto, a neve ellenére, koreai (ajánlott volt ebben a korban a koreaiaknak japán nevet felvenni), gátlástalan, törtető, nyalizó japánbérenc. Az ellenállók helyi vezetője Kim Woo-Jin (Gong Yoo), látszólag csak egy ügyes kereskedő, a gyanún túl, kézzelfogható bizonyíték nincs ellene. Egy régiség valódiságának az ellenőrzése ürügyén Lee Jung-Chool felkeresi Kim Woo-Jin-t, de a találkozón a másik fél is tudja mire megy ki a játék. Mellesleg itt mindenki mindenkit megfigyel, mindkét oldalnak vannak kémjei szinte mindenhol, így megbízni valakiben nagyon kockázatos. Egy nagyobb robbanószer mennyiség  Gyeongseong-ba (Szöul régi neve) való szállítását elősegítendő Jung Chae-San, az ellenállási mozgalom Sanghajban levő vezetője azzal bízza meg Kim Woo-Jin-t, hogy az ellenállás oldalára állítsa Lee Jung-Chool-t...

Ez egy véresen komoly történet. A vérest szó szerint kell érteni. Azt próbálja elemezni, hol a szolgalelkűség határa, mi kell ahhoz, hogy valaki átálljon a másik oldalra, az elnyomott emberség, hazafiság felszínre tud-e jutni a kilátástalanságban.

A szereplőgárda nagyszerű, a történetvezetés pörgős, a színek sötétek, komorak. Han Ji-Min-nek megint ellenálló szerep jutott, mint a Capital Scandal-ban, és itt a férje egy magyar volt. Ez a részlet kissé meglepett, hogy miért pont magyar, de belegondolva talán azért, mert elég nagy tapasztalatunk van a szabadságharcban. Ez a mindenhol besúgó, ki kit köp be, nekem valahogy a nem olyan rég letűnt időket juttatta eszembe, a kínzásos jelenetekről pedig a Terror Háza cellái ugrottak be. És egy faliórás képnél szinte felkiáltottam, hogy nekem is van ilyen! :D

Főbb szerepekben:
Magyar felirat: van

Sunday, March 12, 2017

Drama Reviews - No. 6

These are all love stories, except one. I guess I was in the mood for that back then.

Ho Gu’s Love

1. Ho Gu’s Love (Fool’s Love) – such a nice drama, heartwarming but delivers some big laughs. Choi Wu Shik making cute faces to the baby and not only. I couldn’t sweep off my smile. You just want to hug Ho Gu and his family. Takles new territory for a drama with a mature approach and understanding. The mistranslation in episode 3 (?) and then the flashbacks mislead me, and hated the jerk, until I read the recaps on Dramabeans. Then seeing him so pityful, tortured by his believed gayness was almost rewarding. I know I sound cruel but I’m just being honest.

2. Falling for Innocence (Falling in Love With Soon Jung / Beating Again) – I approached this drama with moderate optimism, but was better than I expected. It was fun to watch how a total ass was transforming due to his heart transplant. I liked that first the heart was remembering and then the mind. The female lead felt cold from the beginning to the end and I didn’t like that. Strangely the work related stuff and intrique didn’t bore or annoy me.

3. It’s Okay, It’s Love – I cought on early in the first few episodes of the resemblance with A Beautiful Mind. The talks and presentation of mental illnesses are very schetchy and superficial (maybe except the main character’s). I liked it more in Kill Me, Heal Me. But the reaction of the people around those afflicted felt real.

4. My Unfortunate Boyfriend – The first 4 episodes were mostly boring and annoyingly idiotic, with few glimpses of what it could be, nice composed moments with some meaning. Everything was based on silly coincidences. No Min Woo is terrible at acting stupid or innocent, he’s much better at making sad faces. The introduction is too long. After the 5th episode I got engaged with the show by the main characters, not by the story. I liked their simple love and how they conveyed their emotions, it was so heartfelt. Yang Jin-Sung carried the show she was the only good actor among the younger cast members. The rest were barely serviceable.

5. Yong Pal I had so high hopes for this and the first few episodes were fascinating, but then the whole thing fell flat. Kim Tae Hee was cold and emotionless, she had no chemistry with Joo Won. The side characters were more lively and stronger, they controled the show, the main couple was at their mercy.

6. Hidden Identity (Hide Identity) – It was okay, not outstanding. The episodes were linked, even though in the beginning I didn’t see the connections. Kim Beom’s character was really masochistic, he took so much beating every time that it was hard to watch and even so he never gave up. He still has to work on the acting part. Yoon So Yi was the first actress at who’s action scenes I didn’t cringe, she’s tall enough, a little skinny but she was believable. At the last 4 episodes things got more serious. At last I felt engaged to the story, this was what I missed earlier. But I was irritated by the scenes, where the otherwise professional team members were staring at things or persons for precious seconds when it wasn’t time to waste ‘cause it was a dire situation. And can someone explain to me the logic why they blurred the knives every time, but they didn’t do the same with guns and bleeding wounds?


Drama Reviews - No. 5

There are still many dramas I watched. I want to publish all my already written reviews, so that I can get closer to those that I watch or I have watched recently.

These dramas are from the second half of 2014 to early 2015.




1. Witch’s Romance – (Noble idiocy is a disease that both sexes can develop, induced by the approaching end of a drama, and causes temporary brain demage. It seams like there’s no pill for it, and it takes a few episodes to heal by itself.) – Hilarious, lighthearted, illusional and a little dellusional. I loved the chemistry between Uhm Jung Hwa and Park Seo Joon, both had wonderful friends, and the supporting actors were all great. The age difference was played out well. Nothing to complain for except the noble idiocy part. Worth watching.

2. Nemureru Mori no Jukujo – It’s a starting a new life drama. If I have to make a comparition, I would say it resembles of european films (but not mediterranian!). It is quiet, no shouting, no romance, the characters slowly muster up their courage and find their path in life. It has an optimistic and uplifting end.

3. Bad Guys – Well executed, not too dark, with some violence and tomato juice, but that wasn’t much disturbing. The connections were slowly revealed, which was good, because I wouldn’t like a solve-a-case-and-move-to-the-next type of drama. It was interesting to see how the bond started to develop between the convicts almost against their will. On a shellow note: with this haicut Jo Dong Hyuk looks mighty fine.
But this drama didn’t make me bite my nails, sometimes it was hard to remember what happened last week.

4. Tomorrow Cantabile – It was silly not funny, the characters were idiotic and over the top. I understand that the concept was to present a bunch of genious weirdoes, but still. I was afraid that the actors will look fake while playing those instruments, but for the drama’s credit, they weren’t. But I’m not an expert. Joo Won’s conducting was convincing, and he’s really made for wearing suits. What I can’t forgive is the famous conductor’s horrible German pronunciation who supposedly lived most of his life in Gemany (or Austria? I don’t want to look it up). It hurt my ears. For Pit’s sake, producers, directors, managers, find someone to teach these actors to pronunce those few words, sentences in that foreign language correctly! If you have to, force them to learn. I refuse to believe that they couldn’t find a decent German teacher. They could even go to the German ambassy or consulate, I’m sure there’s a secretary or an office worker who would’ve happily taught that ’Franz Stresemann’, who by the way was called the whole drama Pranz. On this note, I have to praise Joo Won for his good English pronunciation. The music was good though. And before you ask, I didn’t see the Japonese version.

5. Healer <3 <3 – I was under it’s spell for a lot of time. It was painful to wait till the next Monday and I had withdrawal symptoms after it ended. I knew that Ji Chang Wook was a good actor, but he made me fell for him as Seo Jeong Ho and Pak Bong Su. From the comments I saw, this drama was a hit or miss. For me was a hit. I’m a sucker for not-in-all-aspects-great heroes. And I can’t understand the rather low domestic ratings. Seems like the international audiance appreciated it more. It’s a nice mix of genres, it has a little of everything. My favorite parts were the comedy and romance, the action scenes were not that thrilling and well done. I have a feeling, that this drama will make a new trend in kdramas with more ordinary and down to earth characters and fewer clichés.

6. Discovery of Romance (Discovery of Love) – The drama is mediocre, light, but it’s good for numbing your brain. It has petty characters, lots of bickering, misunderstanding, making jelous and bravados. Eric and Yung Yu Mi made a believable ex-couple, they had sparkles, but Sung Joon was unfit for the role. I can’t understand why they cast him lately as a much older guy. He’s still green, even if he has lots of dramas under his belt. Yoon Hyun Min was ridiculous in his role not funny, and I don’t know who’s fault is it. His or the writer’s.

7. A Gentleman’s Dignity <3 – In short: four infantile men in their forties acting like hormone driven teenagers. Their friendship is ’all for one, one for all’ of a kind. They even think of themselves as the four musketeers. They have complicated love lives and are pressured by the thought of ageing. The heroine is an ethics teacher and a baseball umpire. The latter is so and so, but the teacher part... Pffff. I’m ashamed for her. I don’t know how she got her degree. (This comment was made in the drama, but in a later episode then the one I was watching when this came to my mind. :D) She’s a caricature. Well, all the characters are. And she causes the others’ growing up process, although she’s immature, too. In the beginning I wanted to slap her to come to her sences. Anyway, this combination makes for a hell of a comedy. I loughed out loud. It’s a must watch.

8. Kill Me, Heal Me <3 – I’ve never thought that someone with a mental disorder can be cool, but Ji Sung made it look that way. (In real life it would be really scary.) The most cooler of his personalities, for me, was the fearless Se Gi, who didn’t look girlish even with tons of guyliner on (and some lipstick at times). But, boy, they were crying a lot, and seeing that running snot in high definition was disgusting. They never ever used a hanky. Park Seo Joon just broke my heart with his sweet fake twin brother act, and his on-screen parents were a nice match. I really appreciate kindhearted parents in kdramas, because they are so rare. The mistery lasted until the very end, which was nice, and I’m not unhappy with the threads not being all neatly tied in a bow.